19/2002.(VII.22.)MÖK számú rendelete

a háziorvosi körzetekről

Mezőberény Város Önkormányzatának Képviselő-testülete a helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. törvény 16.§ (1) bekezdésében, valamint az egészségügyi közszolgáltatások nyújtásáról, valamint az orvosi tevékenység végzésének formáiról szóló 2001. évi CVII. törvény 25. § (7) bekezdése és az önálló orvosi tevékenységről szóló módosított 2000. évi II. törvény 2. § (2) bekezdésének felhatalmazására az alábbi rendeletet alkotja:

1. §

Mezőberény Város közigazgatási területén öt felnőtt, két gyermek háziorvosi körzet, és három fogorvosi körzet található.

2. §

(1) A háziorvosi körzeteket a rendelet 1. számú melléklete tartalmazza.

(2) A gyermek háziorvosi körzeteket a rendelet 2. számú melléklete tartalmazza.

(3) A fogorvosi körzeteket a rendelet 3. számú melléklete tartalmazza.

3. §

E rendelet kihirdetése napján lép hatályba.

Mezőberény, 2002. július 19.

Cservenák Pál Miklós sk. dr. Hantos Katalin sk.

polgármester jegyző

1. számú melléklet a 19/2002.(VII.22.) MÖK sz. rendelethez
I. számú háziorvosi körzethez tartozó utcák
Áchim u.
Ady E. u.
Arany J. u.
Belentai u.
Budai N. A.
Csabai u.
Deák F. u. 61-től és 52.-től mind
Frey Á. u.
Fürjes u.
Gyóni G.
József A. u
Kálvin tér
Kálvin u.
Katona J. u.
Kereszt u.
Madách u. 1, 2, 2/a és 2/b
Olajfa u.
Óv oda-köz
Petőfi u.
Puskin u.
Rövid u.
Sas u.
Sas-köz
Szegfű u.
Szivárvány u.
Tanya
Tavasz u.
Teleki u.
Vadász u.
Vásártér u.
Vasút u.
Zöldfa u.
Zsák u.
1Tanya :
- „Belentai” tanyák:
2-12.
157-168.
- „Blankamajori” tanyák
139.
142.
148-167.
172-176.
- Laposi kertben élők
II. számú háziorvosi körzethez tartozó utcák
Árpád u.
Deák F. u.1-59., 2-50/a
Gutenberg u.
Gyár u.
Hattyú
Madách u. kivéve 1., 2., 2/a és 2/b
Mátyás kir.
Mónus I. u.
Nyúl u.
Ókert
Ókert u.
Oltványkert
Rákóczi sgt.
Szabó Árpád u.
Szánt ó K. u.
Szarvasi u.
Tanya
Zrínyi u.
2Tanya
- Feketeugari tanyák egy része:
66.
69.
71-82.
- Ókerti tanyák mind: 3-81. számig
- Ugari tanyák 1. és 13-63-ig
III. számú háziorvosi körzethez tartozó utcák
Eötvös u.
Erkel F. u.
Gárdonyi u.
Hunyadi u.
Illyés Gy u.
Jeszenszky u.
Jókai u.
Kérhalom u.
Kinizsi u.
Kismester
Madarász u.
Malom u.
Nagymester
Nyárfa u.
Szent János u.
Várkonyi u.
Vörösmarty u.
Zrínyi sgt.
3Tanya:
Feketeugari tanyák egy része
(Gyomai úttól jobbra eső részek a Köröstarcsai útig))
111.
118.
120-134.
IV. számú háziorvosi körzethez tartozó utcák
Akácfa u.
Bajcsy u.
Bartók B. u.
Báthory u.
Belencéresi u.
Bonyhai B.
Dózsa Gy. u.
Galilei u.
Hársfa u.
Juhász Gy. u.
Kereki u.
Kodály Z. u.
Korona u.
Könyök u.
Körgát u.
Köröstarcsai u.
Laposikert u.
Liget tér
Luther tér
Madár
Martinovics
Piac tér
Pipa u.
Rózsa u.
Röntgen u.
Szénáskert u.
Szent István u.
Szív u.
Táncsics u.
Tanya
Tessedik tér
Thököly u.
Tó u.
Tulipán u.
Újtelep u.
Vésztői u.
4Tanya:
- „Bódisháti” tanyák
136-146.
193-199.
- „Kereki” tanyák
177-192.
V. számú háziorvosi körzethez tartozó utcák
Békési u.
Csendes-köz
Edison u.
Fortuna tér
Fő u.
Gyomai u.
Győri J. u.
Hajnal u. 34
Hősök u.
Kastély-köz
Kossuth L. tér 2.
Kossuth tér
Kölcsey ltp.
Kölcsey u.
Kunhalom u.
Liget u.
Luther u.
Munkácsy u.
Orlai u.
Sport u.
Széchenyi u.
Tanya
Téglás u.
Zámenhoff u.
5Tanya
- „Feketeugari” tanyák egy része
( Gyomai úttól balra eső rész)
89.
94-98.
102-110.
112-116.

2. számú melléklet a 19./2002.(VII.22.) MÖK sz. rendelethez, a 14/2004. (III. 29.) )MÖK számú rendelettel megállapított szöveg
I. számú gyermek háziorvosi körzethez tartozó utcák
Akácfa u. Malom u.
Bajcsy Zsilinszky u. Martinovics u.
Bartók B. u. Nádas u.
Báthory u. Nagymester u.
Belencéresi u. Nyárfa u.
Bódishát Piac tér
Bonyhai B. u. Pipa u.
Dózsa Gy. u. Rózsa u.
Eötvös L. u. 2-8-ig Röntgen u.
Erkel F. u. Szél u.
Galilei u. Szénáskert u.
Gárdonyi G. u. Szent I. u.
Hársfa u. Szent J. u.
Hunyadi J. u. Szív u.
Illyés Gy u. Táncsics M. u.
Jeszenszky u. Tanya
Jókai M. u. Téglás u.
Kereki u. Tessedik tér
Kérhalom u. Thököly u.
Keskeny u. Tó u.
Kicsi u. Tulipán u.
Kinizsi u. Újtelep u.
Kismester u. Várkornyi u.
Kodály Z. u. Vésztői út
Korona u. Vörösmarty u.
Kölcsey u. 1-5-ig és 2-8-ig Zámenhoff u.
Könyök u. Zrínyi sgt.
Körgát u.
Köröstarcsai u. Tanya
Laposi kert u. - „Bódisháti” tanyák
Liget tér 18-30-ig 136-146.
Luther u. 1. szám 193-199.
Luther tér „Feketeugari” tanyák egy része
Madár u. 89.
Madarász u. 94-98.
102-134.
- „Kereki” tanyák
177-192.
II. számú gyermek háziorvosi körzethez tartozó utcák
Áchim u. Kossuth tér Szivárvány u.
Ady E. u. Kölcsey ltp. Tanya
Arany J. u. Kölcsey u.9-től mind Tavasz u.
Árpád u. Kunhalom u. Teleki u.
Békési u. Liget tér 2-16-ig Vadász u.
Belentai u. Liget u. - összes páratlan Vásártér
Budai N. A. u. Luther u. kivéve a Luther u. 1. szám Vasút u.
Csabai u. Madách I. u. Zöldfa u.
Csendes köz Mátyás u. Zrínyi u.
Cinalapos tanya Mikszáth K. u. Zsák u.
Deák F. u. Mónus I. u.
Edison u. Munkácsy M. u. Tanya
Eötvös L. u.10-től mind Nyírfa u. - „Belentai” tanyák:
Fortuna tér Nyúl u. 2-12.
Fő u. Ókert 157-168.
Frey Á. u. Ókert u. - „Blankamajori” tanyák
Fürjes u. Olajfa u. 139.
Gutenberg u. Oltványkert u. 142.
Gyár u. Orlai u. 148-167.
Gyomai u. Óvoda-köz 172-176.
Gyóni G. u. Petőfi S. u. - „Feketeugari” tanyák egy része:
Győri János u. Puskin u. 66.
Hajnal u. Rákóczi u. 69.
Hattyú u. Rövid u. 71-82.
Hősök u. Sas u. - „Laposi kertben” élők
József A. u. Sas-köz - Ókerti tanyák mind: 3-81. számig
Juhász Gy. u. Sport u. „Ugari” tanyák
Kálvin tér Szabó Á. u. 1.
Kálvin u. Szántó-kovács u. 13-63.
Kastély köz Szarvasi u.
Katona u. Széchenyi u.
Kereszt u. Szegfű u.

3. számú melléklet a19./2002.(VII.22.) MÖK sz. rendelethez
1. számú fogorvosi körzethez
tartozó utcák
Akácfa u. Szántó-Kovács u.
Arany J. u. Szarvasi u.
Árpád u. Tanya
Belentai u. Téglás u.
Bódishát Teleki u.
Csabai u. Vadász u.
Cinalapos tanya Várkornyi u.
Deák F. u. Vásártér
Erkel F. u. Vasút u.
Frey Á. u. Vörösmarty u.
Gutenberg u. Zrínyi u.
Gyár u. Zsák u.
Gyóni G. u.
Hattyú u. 6 Tanya:
Kálvin tér - „Belentai” tanyákból:
Kálvin u. 2-12
Katona u. - „Feketeugari” tanyák egy része:
Kossuth L. tér 2. 66
Laposi kert u. 71-82
Madách I. u. Ókerti tanyák mind
Mátyás u. „Ugari” tanyák 1. és 13-63-ig
Mónus I. u.
Nyúl u.
Ókert
Ókert u.
Olajfa u.
Oltványkert u.
Óvoda-köz
Petőfi S. u.
Puskin u.
Rákóczi u.
Rövid u.
Sas u.
Sas-köz
Szabó Á. u.
2. számú fogorvosi körzethez
tartozó utcák
Áchim u.
Ady E. u.
Bajcsy Zsilinszky u.
Báthory u.
Békési u.
Belencéresi u.
Budai N. A. u.
Csendes köz
Edison u.
Fortuna tér
Fürjes u.
Győri János u.
Hajnal u.
Hősök u.
József A. u.
Juhász Gy. u.
Kereki u.
Kereszt u.
Kossuth tér
Kölcsey ltp.
Kölcsey u.
Kunhalom utca
Liget tér
Liget u.
Luther tér
Luther u.
Martinovics u.
Mikszáth K. u.
Munkácsy M. u.
Nyírfa u.
Orlai u.
Piac tér
Röntgen u.
Sport u.
Széchenyi u.
Szegfű u.
Szénáskert u.
Szent I. u.
Szivárvány u.
Táncsics M. u.
Tanya
Tavasz u.
Tessedik tér
Zöldfa u.
7 Tanya
- „Belentai” tanyákból
157-167
- „Blankamajori” tanyák
139-151.
156-176
- „Laposi kertben” élők
3. számú fogorvosi körzethez
tartozó utcák
Bartók B. u.
Bonyhai B. u.
Dózsa Gy. u.
Eötvös L. u.
Fő u.
Galilei u.
Gárdonyi G. u.
Gyomai u.
Hársfa u.
Hunyadi J. u.
Jeszenszky u.
Jókai M. u.
Kastély köz
Kérhalom u.
Keskeny u.
Kicsi u.
Kinizsi u.
Kismester u.
Kodály Z. u.
Korona u.
Könyök u.
Körgát u.
Köröstarcsai u.
Madár u.
Madarász u.
Malom u.
Nádas u.
Nagymester u.
Nyárfa u.
Pipa u.
Rózsa u.
Szél u.
Szent J. u.
Szív u.
Tanya
Thököly u.
Tó u.
Tulipán u.
Újtelep u.
Vésztői út
Zámenhof u.
Zrínyi sgt.
8 Tanya
- „Bódisháti” tanyák
136-148.
193-199.
- „Feketeugari” tanyák egy része
( Gyomai úttól balra eső rész)
89.
94-98.
102-116.
„Kereki” tanyák
177-192


1
Beiktatta az 5/2004. (I. 26.) MÖK sz. rendelet 1. §-a melléklet A pontjával. Hatályos kihirdetésétől.
2
Beiktatta az 5/2004. (I. 26.) MÖK sz. rendelet 1. §-a melléklet A pontjával. Hatályos kihirdetésétől.
3
Beiktatta az 5/2004. (I. 26.) MÖK sz. rendelet 1. §-a melléklet A pontjával. Hatályos kihirdetésétől.
4
Beiktatta az 5/2004. (I. 26.) MÖK sz. rendelet 1. §-a melléklet A pontjával. Hatályos kihirdetésétől.
5
Beiktatta az 5/2004. (I. 26.) MÖK sz. rendelet 1. §-a melléklet A pontjával. Hatályos kihirdetésétől.
6
Beiktatta az 5/2004. (I. 26.) MÖK sz. rendelet 1. §-a melléklet C pontjával. Hatályos kihirdetésétől.
7
Beiktatta az 5/2004. (I. 26.) MÖK sz. rendelet 1. §-a melléklet C pontjával. Hatályos kihirdetésétől.
8
Beiktatta az 5/2004. (I. 26.) MÖK sz. rendelet 1. §-a melléklet C pontjával. Hatályos kihirdetésétől.