Új létesítménnyel, s egyben munkahelyekkel is gyarapodhat Mezőberény. Nagy valószínűséggel már jövő tavasszal birtokukba vehetik a 0-3 éves korú kisgyermekek a Puskin utca 11. sz. alatt épülő új, 40 férőhelyes bölcsődét, melyet Mezőberény Város Önkormányzata, a DAOP 4.1.3/C pályázati program keretében elnyert támogatásból valósít meg. A támogatás mértéke a projekt összes költségvetésének 95%-a, 196 824 000 Ft. A beruházás keretében létrejövő összesen 852 m² alapterületű, korszerű épületben – melyhez játszóudvar is kapcsolódik -, 4 csoportszoba kialakítása történik meg.
A bölcsőde ünnepélyes alapkőletételére 2010. március 16-án került sor. A megjelent vendégeket – akik között üdvözölhettük Erdős Norbert, és Nagy László országgyűlési képviselőket, és a helyi képviselő-testület több tagját is - Cservenák Pál Miklós, Mezőberény Város polgármestere köszöntötte.
Ünnepi beszédet Domokos László országgyűlési képviselő, Békés Megye Képviselő-testületének, Békés Megyei Területfejlesztési Tanács elnöke mondott. Elnök úr hangsúlyozta, hogy a bölcsődével a város egyben a jövőjét is építi, hiszen bizalommal van a gyermekvállalási kedv növekedése, és a munkahelyek számának gyarapodása iránt. A gyermekek napközbeni ellátása segíti a szülőket abban, hogy megtartva munkahelyeiket, visszatérhessenek dolgozni.
Két évvel ezelőtt, 2008-ban fogalmazódott meg a bölcsőde fejlesztésének, és az ehhez kapcsolódó pályázat elkészítésének gondolata. Ahhoz, hogy ez az elképzelés valósággá válhasson, sok szereplő együttműködésére volt szükség. A pályázat elkészítésében, illetve a két fordulón keresztül történő projektfejlesztésben oroszlánrészt vállalt Belanka Csaba, a Sikerpálya Kft ügyvezetője. Fajzi Tamás építész az elő- megvalósíthatósági tanulmányt, míg a Struktúra Bau-Holding Kft. Dr. Bánszky József és Béres István építészek vezetésével az építési engedélyterveket készítette el. Köszönettel tartozunk Polgármester úrnak és a Képviselő-testületnek a támogatásért, a gyors és konstruktív döntéshozatalaiért. Mostantól a főszerepet Károlyi László építési vállalkozó veszi át, egészen az épület átadásáig, melyet a bölcsődés korúak már türelmetlenül várnak.
Mezőberény Város Önkormányzata 2010. május 26-án sajtótájékoztatót tartott a DAOP-4.1.3/C-2f-2009 – 0012 azonosítószámú „Bölcsődei férőhelyszám növelése Mezőberényben” című projekt megvalósításával kapcsolatban. Cservenák Pál Miklós Mezőberény város polgármestere tájékoztatójában elmondta, hogy a bölcsőde kivitelezési munkái elérték a 25%-os készültséget, az épület teherhordó szerkezeteinek jelentős része elkészült. Belanka Csaba projektmenedzser megerősítette, hogy a munkálatok a műszaki terveknek és ütemezésnek megfelelően haladnak.
A 2010. április 28-tól indult, a 2008. szeptember 30-át követően önálló lakhatásukat elveszített, kiskorú gyermeket nevelő személyek részére kiírt, a lakbér támogatásra fordítható pályázatra jelentkezni szeptember 30-ig van lehetőség. Bővebb tájékoztatás kérhető: Tel.: 30/2914958,
Mezőberény Városi Önkormányzati Képviselő-testület Polgármesteri Hivatala, felhívja a T. Lakosság figyelmét, hogy az utóbbi hetekben a betakarítási munkálatokat követően, a mezőgazdasági hasznosítású földterületeken megnőtt az illetéktelen terménygyűjtögetők száma. A földeken termelt, a betakarítás után visszamaradt, elhullott haszonnövényi részeket
"A városkép javítása a lakosság identitástudatának növelése érdekében Mezőberényben"
című projekt nyitórendezvényére került sor Mezőberényben. A Dél-alföldi Operatív program (DAOP 5.1.2/B-09) keretében megszépülő városközpont munkálatai már elkezdődtek.
A 2010. 06. 08. és 2010. 10. 15. között megvalósuló fejlesztés forgalomtechnikai terve: forgalomtechnikai_terv.pdf
Csecsemő- és gyermek tanácsadás: 2010. május 1-től Mezőberényben a Petőfi u. 5. szám alatti Főnix Orvosi Centrumban, változatlanul szerdai napokon délelőtt.
2010-ben harmadik alkalommal kerül megrendezésre Szegeden a Hungarikum Fesztivál - Minőségi Magyar Termékek Kiállítása és Vására 2010. augusztus 12 és 15 között.
Ebben az évben is megrendezésre kerül - az Európa-szerte népszerű - KULTURÁLIS ÖRÖKSÉG NAPJAI rendezvény, melynek időpontja: 2010. szeptember 18-19. (szombat-vasárnap). A program célja az, hogy a nagyközönség figyelmét ráirányítsa országunk szellemi örökségére, az épületek értékeire, azokéra is, amelyek máskor részlegesen, időlegesen, illetve csak a társadalom egyes rétegei által látogathatók, esetleg folyamatosan zárva vannak.
Kovács László a Banki és Végrehajtási Károsultak Információs Irodájának ügyvezető igazgatója levélben kereste meg Mezőberény Város polgármesterét, segítséget kérjen abban, hogy a lakosság minél nagyobb része értesüljön az általuk biztosított segítségnyújtás lehetőségéről. http://www.bankikarosultak.hu/
Az ÁNTSZ Dél-Alföldi Regionális Intézete Egészségügyi Igazgatási Osztály a Réthy Pál Kórház-Rendelőintézet kérelmére visszavonta a kórháznak a nőgyógyászati mozgó szakorvosi szolgálat működtetésére szóló engedélyét.
Mezőberény Városi Önkormányzati Képviselő-testület Polgármesteri Hivatala, felhívja a T. Lakosság figyelmét, hogy az egyes szabálysértésekről szóló 218/1999. (XII. 28.) Korm. rendelet szerint, aki hirdetőberendezést, hirdetőtáblát, illetőleg hirdetés céljára szolgáló ábrázolást e célra ki nem jelölt helyen létesít vagy helyez el ötvenezer forintig terjedő pénzbírsággal sújtható.
Ezúton értesítjük Önöket, hogy 2009. október elejétől megkezdődött a mezőberényi ívóvíztorony rekonstrukciója, mely a műtárgy vízterének szigetelését is érinti.
A felújításhoz a tározót ideiglenesen használaton kívülre kell helyezni, ez a víziközmű hálózatban nyomásingadozást és olykor vízhiányt okozhat.
"Az alábbi linkre kattintva érhetőek el a városunkban megvalósuló Társadalmi Megújulás Operatív Programmal kapcsolatos információk." Az oldal elérhetősége: http://mbkai_mezobereny. extra.hu/tamop/ index.html
Mezőberény Városi Önkormányzati Képviselő-testület Polgármesteri Hivatala felhívja a T. Lakosság figyelmét, hogy Mezőberény Város utcáin, a rendszeresen végzett kutyabefogások ellenére, folyamatosan jelennek meg gazdátlan, felügyelet nélkül kóborló ebek. Az állatok tartásáról szóló 49/2005. (XI.28.) MÖK sz. rendet értelmében, az ebtartó köteles biztosítani, hogy az ebek tartási helyükről felügyelet nélkül sem közterületre, sem magánterületre ne juthassanak ki.
Ezúton értesítjük Önöket, hogy a Városháza hátsó és akadálymentes bejárata 2009. július 20. napjától a Békési út 3. számú ingatlan felöl közelíthető meg.
Ha érdekel a média világa, és nyitottnak érzed magad, kezdd a TiniNewsnál! Érted, rólad, neked szólunk, és ehhez szükségünk van a fantáziátokra, ötleteitekre. Diákújságírókat keresünk az ország bármely területéről.
A DÉMÁSZ Zrt. Békési kistérségi ügyfélszolgálati fiókirodája (Békés, Petőfi u. 2. sz.) 2009. április 1-től az alábbiak szerint tart nyitva: minden héten szerdán 16-20 óra között, csütörtökön 11-15 óra között.