Mézes nap a Madarak Házában
2011.december 17-én szombaton már délelőtt 9 órára várták az ügyeskedni vágyókat Bereczki Lajosné, Fábián Andrásné, Onody Gyuláné és Kormányos Ferencné a Madarak Házába. Meg is érkeztek a gyerekek és néhány anyuka, akik nagy kedvvel kapcsolódtak a mézes sütésbe.
Délelőtt és délután is elég sokan nyújtották, díszítették, kóstolgatták az illatos süteményeket. 5 kg-nyi mézes tészta került feldolgozásra, melyből az otthoni karácsonyfára és karácsonyi asztalra is kerül majd. Egyre népszerűbbek ezek a foglalkozások, hiszen szinte minden alakalommal megjelennek új arcok is, de vannak hűséges résztvevők is, akik szinte minden szombaton kreatívkodnak. Azt, hogy ilyen sikeresek a foglalkozások, az önkéntes segítőknek is köszönhető. Ezen a napon segítségükre voltak még: Berner Katalin és Csapóné Gyarmati Titanilla.
A téli szünetben 27-28-29-én várják az alkotni vágyókat!




