A Javascript futtatási lehetőség nincs bekapcsolva böngészőjében, ezáltal az oldal korlátozottan tekinthető meg! Kérjük kapcsolja be!
Mezőberény Város - Elismeréseket adtak át a nemzeti ünnepen

Hősi Halottaink

TÁMOP Projektek

ÁROP pályázatok

KÖZOP pályázatok

Pályázatfigyelő

HURO

Elismeréseket adtak át a nemzeti ünnepen

Nyomtatás
Létrehozva: 2017-03-15 16:12 | Szerző: O.P.S.K.K.
Kategória: Kultúra
|

Mezőberényben elismeréseseket adtak át 2017. március 15-én, amikor az 1848-49-es forradalomról és szabadságharcról emlékeztek meg. A Petőfi-emléktúra sorrendben immár 34. alkalommal indult el a Spar áruház előli parkolóból a Körös-parton lévő Petőfi-emlékműhöz. Az Orlai Petrics Soma Kulturális Központ színháztermében a városi ünnepség ökumenikus istentisztelettel kezdődött, majd a Békéscsabai Jókai Színház és a Berény Táncegyüttes műsorával folytatódott.


Ünnepi köszöntőt mondott Szollár Péter, a Nemzetgazdasági Minisztérium Miniszteri Kabinet tanácsosa, mezőberényi elszármazott. Megfogalmazta, a berényieknek különösen fontos március 15. ünnepe, hiszen Petőfi többször megfordult a településen. Hangsúlyozta, nekünk olyan hőseink vannak, akik egész Európának példát mutattak. A forradalom és a szabadságharc teremtette meg a mai nemzetet, tehát március 15. a modern Magyarország születésnapja.

 

Valamennyi kitüntetettet egy-egy műsorszámmal köszöntöttek, méltatásukat Szekeres Józsefné alpolgármester olvasta fel, a kitüntetéseket Siklósi István polgármester és Szekeres Józsefné adta át. „Mezőberény Neveléséért, Oktatásáért” elismerő címet kapott Binder Anikó pedagógus, logopédus. Már gyermekkorában tudta, hogy magyar nyelvvel és irodalommal akar foglalkozni, illetve azt is, hogy felnőttként Mezőberényben fog élni. A város rendezvényein műsorvezetőként vesz részt. A gyerekek mellett beszédproblémáikkal felnőttek is felkeresik.

 

„Mezőberény Sportjáért” címet vehetett át Winter Ilona egykori válogatott kosárlabdázó, aki Mezőberényben született, és a gimnázium befejezéséig itt is élt. Már 13 éves korában elkötelezte magát a kosárlabda mellett, a gimnázium csapatával négyszer nyerte meg az országos középiskolai bajnokságot. Tíz éven keresztül volt tagja a válogatottnak, 267-szer ölthette magára a címeres mezt. Jelenleg edzőként a fiatal tehetségek útját egyengeti.

 

Takács Imre szobafestő- mázoló-tapétázó vállalkozó a „Mezőberény Vállalkozója” elismerő címet vehette át. Fiatalon a szakma kiváló tanulója versenyt nyerte meg. Körültekintő munkával tesz eleget megrendelő igényeinek. Két éve mesterlevelet szerzett. Szakmáját imádja, egy-egy helység kifestése számára alkotás. A városban több jelentős épületen dolgozott, így a református templomon, a német evangélikus templomon, a Berény Étterem és Szállodán, a városházán, az Orlai Petrics Soma Kulturális Központ színháztermén.

 

A „Mezőberény Kultúrájáért” elismerő címet a kulturális központ Népi Díszítőművészeti Köre vezetőjeként Bogárné Szőke Erika vette át. A méltatásban elhangzott, hogy a kört 45 éve alapította Kiszely Jánosné, és 35 évig vezette. Tagjai ne csak az öltéseket sajátítják el, hanem egy-egy tájegység teljes népi kultúráját. Nemcsak a városi rendezvényeken vesznek részt, hanem megyei és országos pályázatokon is kiemelkedő eredményeket érnek el.  Az országos díjak után legutóbb már Kínában is kiállítottak. A mintákat Bogárné Szőke Erika tervezi a muzeális gyűjteményben őrzött minták alapján.

 

Dr. Hegyi Ibolya fül-orr-gégész főorvos a „Mezőberény Egészségügyéért, Szociális Ellátásáért” címet kapta meg. Az egyetemet Szegeden végezte el „cum laude”-minősítéssel. Olyan szakirányt választott, hogy gyerekekkel is foglalkozhasson. Pályázati támogatással 1987-ben szerelte fel fül-orr-gégész szakrendelőjét, ma már saját tulajdonú, korszerű rendelővel bír. Dohányzásról leszoktató programot szervez, szűréseket végez, a kábeltévén egészségnevelő előadásokat tart.

 

Az elismerések átadása után az önkormányzat, az intézmények és a civil szervezetek képviselőit megkoszorúzták Petőfi szobrát, majd a Körös-parton a költő emlékművét. Itt verset olvasott fel Urbancsek Zalán, illetve Debreczeni Gábor, az evangélikus gimnázium tanára idézte fel a forradalom és a szabadságharc történetét, hangsúlyozta, ekkor tették le a modern Magyarország alapjait.

 

                                                                                 GALÉRIA


Írjon üzenetet a hírrel kapcsolatban.


Köszöntő

Tisztelt Látogató!

Mezőberény a "finoman elbűvölő település" nevében nagy tisztelettel és szeretettel köszöntöm a világhálón városunkba érkező vendégeket, érdeklődőket!

Tovább a köszöntőhöz »

Keresés

Eseménynaptár

Események képekben

Mezőberényi Hírmondó

Legfrissebb számunk letöltése


Legfrissebb hírmondó

Korábbi számok »

Mezőberény Webkamera

webkamera

Mezőberény Mobile

mbmobile kép

Anyakönyvi hírek

2017. január hónapban

házasságot kötöttek

 

Weigert Ádám Zoltán és Prorok Erika

2017. február hónapban

 elhunytak

 

Jónás Károly (1951)

 

Lakatos István Sándor  (1981)

 

Morava István János (1943)

 

Bagi Lajos (1971)

 

Herczeg Imréné szül.Pabar Erzsébet (1934)

 

Horváth Béla (1965)

 

Baracsi István (1937)

 

Kiss Ferenc (1928)

 

Cselényi Demeter (1927)

 

Pázsit Imre (1940)

 

özv. Móricz Andrásné szül. Takács Erzsébet (1936)

 

Bodonyi Mária (1932)

 

özv. Szadai Imréné szül. Tóth Judit (1932)

Origami, Mezőberény

origami logo

Látogató statisztika