Mezőberény Város - Megyénkben is tehetnek önmagukért a daganatos betegek

Hősi Halottaink

Ipari park

TÁMOP Projektek

ÁROP pályázatok

KÖZOP pályázatok

Pályázatfigyelő

HURO

Megyénkben is tehetnek önmagukért a daganatos betegek

Nyomtatás
Létrehozva: 2018-06-11 09:10 | Szerző: PmH. Titk.
|
Kibocsátó: O.P.S.K.M.M.



Békés megye minden településéről várják a résztvevőket Mezőberénybe, ahol a prosztatadaganat által érintett betegeknek meghirdetett, de mások számára is hasznos 10 Ezer Lépés Program keretében ingyenes előadást, fórumot és gyógytorna foglalkozást szerveznek. Nemcsak a férfiakra számítanak, hanem a nőkre is, hiszen sokszor rajtuk múlik, hogy családtagjuk milyen segítséget fogad el vagy milyen aktivitást végez.

 

 

Június 18-án hétfőn 17 órától a mezőberényi Szlovák Közösségi Házban (Mezőberény, Gyomai u. 21.) dr. Bartóki László urológus főorvos, Strommer Szilvia, a Magyar Rákellenes Liga elnökségi tagja és Zolnai Nóra gyógytornász is várja az érdeklődőket ismeretterjesztő előadással, fórummal, majd könnyen megtanulható, az állapot javulásához érdemben hozzájárulni képes gyakorlatok megtanításával.

 

 

A Janssen által támogatott 10 Ezer Lépés Program keretében közzétett segítő videók a www.rakgyogyitas.hu/ferfitorna linken érhetők el, ám minden esetben javasolt szakorvossal, gyógytornásszal egyeztetni, a tájékozódásra pedig nagyon jó alkalom a mezőberényi rendezvény.

 

 

További információ:

Mertz Judit: +36 20 599-3383

 

 

 

 

 

 

 

 


Írjon üzenetet a hírrel kapcsolatban.


Köszöntő

Tisztelt Látogató!

Mezőberény a "finoman elbűvölő település" nevében nagy tisztelettel és szeretettel köszöntöm a világhálón városunkba érkező vendégeket, érdeklődőket!

Tovább a köszöntőhöz »

Keresés

Eseménynaptár

Események képekben

Mezőberényi Hírmondó

Legfrissebb számunk letöltése


Legfrissebb hírmondó

Korábbi számok »

Mezőberény Webkamera

webkamera

Mezőberény Mobile

mbmobile kép

Anyakönyvi hírek

2018. július hónapban

házasságot kötöttek

 

 

Szabados Richárd és Balázs Melinda

 

Plesovszki Tamás és Wágner Enikő

 

Mészáros Antal és Boruzs Ágnes

 

Kótai Krisztián és Szalai Krisztina

 

Balogh Dávid és Boruzs Lejla Vanessza

 

Molnár Péter és Farkas Éva

 

Kovács Gergő és Karácson Olga

 

Filó András és Pataki Ilona

 

Báthori András és Hegedűs Mónika

 

Adamik Zoltán és Tóth Szilvia

 

2018. július hónapban

 elhunytak

 

 

Tímár István (1938)

 

Eczeti György (1952)

 

Janecskó Anna (1921)

 

Origami, Mezőberény

origami logo

Látogató statisztika

JOGpontOK

jogpontok