A Javascript futtatási lehetőség nincs bekapcsolva böngészőjében, ezáltal az oldal korlátozottan tekinthető meg! Kérjük kapcsolja be!
Mezőberény Város - Tehetnek önmagukért a daganatos betegek

Hősi Halottaink

Ipari park

TÁMOP Projektek

ÁROP pályázatok

KÖZOP pályázatok

Pályázatfigyelő

HURO

Tehetnek önmagukért a daganatos betegek

Nyomtatás
Létrehozva: 2018-06-18 20:17 | Szerző: PmH. Titk.
|
Kibocsátó: O.P.S.K.M.M.


A Magyar Rákellenes Liga helyi alapszervezete szervezete  2018. június 18-án Békés megye minden településéről várta a résztvevőket Mezőberénybe, a Szlovák Közösségi Házba, ahol a prosztatadaganat által érintett betegeknek meghirdetett, de mások számára is hasznos 10 Ezer Lépés Program keretében ingyenes előadást és gyógytorna foglalkozást tartottak. A férfiak mellett várták a nőket is, hiszen gyakran rajtuk múlik, hogy családtagjuk milyen segítséget fogad el.


A rendezvény előtt Strommer Szilvia, a Magyar Rákellenes Liga elnökségi tagja elmondta, a 10 Ezer Lépés Programjukat tavaly indították el, ezzel tavaly három helyszínen: Debrecenben, Miskolcon és Szombathelyen voltak, idén hét városba szeretnének eljutni. Ez évben tartottak rendezvényt már Hatvanban és Egerben, és most jutottak el Mezőberénybe. A mozgás fontosságára szeretnék felhívni a figyelmet, mivel ez nagyon fontos a megelőzésben és a gyógyításban is. A rákellenes liga 2018. évet a mozgás évévé nyilvánította. Rozványi Balázs elnök épp azért nem tudott Mezőberénybe eljönni, mert példát mutatva 500 kilométeres kerékpártúrán látogatja meg az északi régió alapszervezeteit.

 

Strommer Szilvia kifejtette, a prosztata daganat nem a fiatal férfiak, hanem az ötven év fölöttiek betegsége. Műtéten átesett férfiaknak gyakori probléma a vizelet visszatartása vagy a szexuális együttlét. Ha a műtét előtt gyógytornával felkészítik őket, akkor ezek a gondok elmaradhatnak. A rendezvényen megjelent férfiaknak átadnak egy-egy füzetet, amely a legfontosabb gyakorlatokat tartalmazza. Ennek tartalma elérhető a www.rakgyogyitas.hu/ferfitorna linken is.

 

A program keretében dr. Bartóki László urológus főorvos tartott előadást, hangsúlyozta, a férfiaknál a daganatos megbetegedések között a tüdőrák után a prosztatarák a második leggyakoribb. Magyarországon évente négyezer új megbetegedést diagnosztizálnak. Zolnai Nóra gyógytornász rövid előadása után néhány könnyen elsajátítható, az állapotjavuláshoz hozzájáruló gyakorlatot tanított meg a jelenlévő férfiaknak.

 

GALÉRIA


Írjon üzenetet a hírrel kapcsolatban.


Köszöntő

Tisztelt Látogató!

Mezőberény a "finoman elbűvölő település" nevében nagy tisztelettel és szeretettel köszöntöm a világhálón városunkba érkező vendégeket, érdeklődőket!

Tovább a köszöntőhöz »

Keresés

Eseménynaptár

Események képekben

Mezőberényi Hírmondó

Legfrissebb számunk letöltése


Legfrissebb hírmondó

Korábbi számok »

Mezőberény Webkamera

webkamera

Mezőberény Mobile

mbmobile kép

Anyakönyvi hírek

2018. augusztus hónapban

házasságot kötöttek

 

 

Kovács Attila Valentin és Szabó Zsanett Mária

 

Varga András és Fehér Friderika

 

Csarnai Imre és Szilágyi Mária

 

Rácz Lajos Dávid és Tasi Renáta

 

Szász Ferenc és Juhász Anett

 

Baracsi Lajos Gergő és Mozsár Mónika

 

Kreisz Csaba Attila és Bajkán Kitti

 

Nóvé Gábor és Varga Melinda

 

Csernai Mihály és Rácz Kornélia Zsuzsanna

 

Hevesi Rómeó és Mészáros Malvin

 

Gulyás Dávid és Bak Nikoletta

 

Kiss Márk Zoltán és Klement Kitti

 

Csipke József Mihály és Bihari Andrea

2018. augusztus hónapban

 elhunytak

 

 

Nagy Julianna (1954)

 

Józsa György (1931)

 

Jakusovszki János (1925)

 

Simon Ferenc (1939)

 

Plavecz Ilona  1932)

 

Czinkóczki József György (1956)

 

Litvai Ádám (1940)

 

Bálint Mihály Imre (1930)

 

Bobály Mihály (1940)

 

özv. Szugyiczki Pálné szül. Károlyi Zsuzsanna (1929)

 

Faragó József (1933)

 

Bajkán Mihály Sándor (1962)

 

Papp Elek (1944)

 

Domokos Péter (1947)

Origami, Mezőberény

origami logo

Látogató statisztika

JOGpontOK

jogpontok