A Javascript futtatási lehetőség nincs bekapcsolva böngészőjében, ezáltal az oldal korlátozottan tekinthető meg! Kérjük kapcsolja be!
Mezőberény Város

Hősi Halottaink

Ipari park

TÁMOP Projektek

ÁROP pályázatok

KÖZOP pályázatok

Pályázatfigyelő

HURO

Hírek a(z) "Innen-onnan" kategoriában

Dankó Béla országgyűlési képviselő köszöntője
Létrehozva: 2016-04-29 08:33:48
Szerző: PmH. Titk.

Kedves Édesanyák, Nagymamák!

 

Ahhoz, hogy a világban otthon érezzük magunkat, hogy céljaink, álmaink valósággá válhassanak, biztonságosan kell mozognunk, léteznünk benne. Ezt a biztonságot, az ehhez szükséges mintát az anyai szeretet és gondoskodás által élhetjük meg először. Önök, Kedves Édesanyák a születés titkát, a boldogság csodáját is jelentik egyben számunkra. Ma, május első vasárnapján ezért mondunk köszönetet. Az ünnepnapok sorából talán ezért is emelkedik ki ez az ünnep, s azért, mert mindannyiunk lelkében emlékek, személyes élmények teszik élővé. Az anya-gyermek kapcsolat időtlensége és ereje számtalan művészt ihletett már alkotásra, ám ezen remekművek ereje mégsem az alkotó tehetségén múlik elsősorban. Hiszen egyformán ragyog minden gyermek szeme az anyai lélek simogató gondoskodása nyomán, akár a legszebb festményre, akár a legszerényebb hajlékba.

 



A Magyarvégesi Óvoda sikerei
Létrehozva: 2016-04-28 11:07:11
Szerző: PmH. Titk.

A MAGYARVÉGESI OVI SIKEREI ÁPRILISBAN  

  



Faültetés Mezőberényben a 2015. évben született gyermekeknek
Létrehozva: 2016-04-27 09:54:25
Szerző: PmH. Titk.

Az idén új helyszínen, a Medvefejes tónál ültették a kis fákat a szülők, nagyszülők Mezőberényben. Az idő is kedvezett a 93 kis fa elültetéséhez, melyet a Gemenci Erdő- és Vadgazdaság Zrt. ajánlott fel a városnak. A "Minden születendő gyermeknek ültessünk egy fát" akcióhoz még 2010-ben csatlakozott a város, és 2011 óta minden év tavaszán megrendezésre kerül.



Szent György-napi családi táncház
Létrehozva: 2016-04-20 15:41:49
Szerző: PmH. Titk.

Immár hetedik alkalommal rendeztük meg soron következő, jeles naphoz kapcsolódó családi táncházunkat a Magyarvégesi Óvodában. Ezeken a délutánokon oldott, tevékenykedtető formában mutatjuk be felnőtt és gyermek, kívülálló és óvodánkhoz tartozó, laikus és „szakmai” közönség számára egyaránt óvodánk arculatát, benne a hagyományok helyét, szerepét, fontosságát.



Tavaszváró családi játszóház
Létrehozva: 2016-04-04 08:48:55
Szerző: PmH. Titk.

„Bújj, bújj zöld ág…” énekelték a gyerekek és szüleik március 18-án, tavaszi ünnepváró népi játszóházunkban a Magyarvégesi Óvodában.



Önkéntesek gyűjtötték a szemetet
Létrehozva: 2016-03-17 08:31:07
Szerző: PmH. Titk.

2016. március 14-én közel 30 fő önkéntes indult el szemetet szedni Mezőberényben a Körös part felé, a Sportpályától és Köröstarcsai úti tábla irányából a Madarász tanya felé. Jelentős mennyiségű szemetet összeszedve tették széppé elsősorban a március 15-ei túra útvonalat.



III. Szolnok Open Országos Mazsorett Verseny
Létrehozva: 2016-03-07 08:44:19
Szerző: PmH. Titk.

A Zagyvarékasi Tánc Egyesület szervezésében, 2016. február 27-én került megrendezésre a III. Szolnok Open – Országos Mazsorett Verseny a szolnoki Széchenyi István Gimnázium Sportcsarnokában. A verseny országos, nyílt, szövetségi tagságtól független megmérettetés volt. 
Nevezéseket basic és verseny kategóriában, botos, pom-ponos, kellékes szekcióban, csapat, mini, szóló, duó/trió formációban, ovis, mini, gyermek, junior, senior korcsoportban fogadták a szervezők.
24 település (Arad, Bátaszék, Besenyőtelek, Debrecen, Dévaványa, Ebes, Domaszék, Hajdúszoboszló, Jászalószentgyörgy, Kisújszállás, Kiskunmajsa, Komádi, Mezőberény, Mezőtúr, Miskolc, Mórahalom, Nádudvar, Nagylak, Pécs, Püspökladány, Szeged, Szendrő, Zagyvarékas, Zsámbok) 26 mazsorett egyesülete nevezett a versenyre, közel 1000 versenyzővel.
A Mezőberényi Mazsorett Együttes verseny kategóriában, botos és kellékes szekcióban, hat versenyszámban, 13 versenyzővel vett részt a versenyen. 
 



Télűző családi táncház a Magyarvégesi Óvodában
Létrehozva: 2016-03-01 08:55:16
Szerző: PmH. Titk.

„Farsang három napjába’…”

 

    A családi táncházaink sorában, februárban farsangi, mulatós, maskarázós délutánt tartottunk a Magyarvégesi Óvodában. Most is igyekeztünk a hagyományokra támaszkodva olyan népi értékeket közvetíteni, melyek az óvodások számára is befogadhatóak és könnyen követhetőek. A farsangi időszak ma sem jelent mást, mint evést, ivást, mulatozást. A maszkok, jelmezek, az alakoskodás, a hangoskodás, az ének, a zene, a tánc segít jelképesen elűzni a telet, helyet adva az újnak, eljövendőnek, a Tavasznak.
 



Újévköszöntő családi táncház
Létrehozva: 2016-01-28 08:53:57
Szerző: PmH. Titk.

„Adjon Isten füvet, fát,
    tele pincét, kamarát...”

 

A 2016-os esztendőt köszöntve újévi táncházat és kézműves délutánt rendeztünk - immár hagyományt folytatva - a Magyarvégesi Oviban, 2016. január 22-én délután. 



10 éves a városi honlap
Létrehozva: 2016-01-22 11:48:30
Szerző: PmH. Titk.
A mai felgyorsult világunkban egy tanulmány szerint átlagosan minden magyar lakosra 1,4 internetre alkalmas készülék jut. Ez azt is mutatja, hogy az Önkormányzatunknak szüksége van napjainkban olyan látogatóbarát felületre, mely tartalmában informatív,  közvetlen és érthető, vagyis átadja azt az üzenetet, amit közvetíteni szeretnénk.
Hisszük, hogy Mezőberény Város honlapja ilyen és  elégedettséggel állapítható meg, hogy 10 évvel ezelőtt, 2006. január 23-án egy ízléses, keresőbarát felületű, modern megjelenésű honlapot sikerült elindítani. 


 < Előző 1 2 34 5 6 7 8 9 10 11 12 Következő > 


Köszöntő

Tisztelt Látogató!

Mezőberény a "finoman elbűvölő település" nevében nagy tisztelettel és szeretettel köszöntöm a világhálón városunkba érkező vendégeket, érdeklődőket!

Tovább a köszöntőhöz »

Keresés

Eseménynaptár

Események képekben

Mezőberényi Hírmondó

Legfrissebb számunk letöltése


Legfrissebb hírmondó

Korábbi számok »

Mezőberény Webkamera

webkamera

Mezőberény Mobile

mbmobile kép

Anyakönyvi hírek

2018. május hónapban

házasságot kötöttek

 

 

Horváth Roland és dr. Fülöp Adrienn

 

Ráksi Bence és Timár Viktória Flóra

 

Nyers Zoltán és Váradi Zsuzsanna

 

Rádai Árpád és Burai Kitti

2018. május hónapban

 elhunytak

 

Szabó Jánosné szül. Bobály Anna (1935)

 

Balogh Lajos (1939)

 

Konyecsni Györgyné szül. Savolt Zsuzsanna (1922)

 

Bokor Károlyné szül. Török Róza Lídia (1931)

 

Mátrai Mártonné szül. Gazdag Irén (1925)

 

Petneházi Mihályné szül. Galló Zsuzsanna (1930)

 

Zolnai Pál (1937)

 

Pántya Istvánné szül. Hudák Mária (81)

 

Mendel István (1934)

 

Herczeg Imre (1959)

 

Ladányi Sándor (1955)

 

Origami, Mezőberény

origami logo

Látogató statisztika

JOGpontOK

jogpontok