A Javascript futtatási lehetőség nincs bekapcsolva böngészőjében, ezáltal az oldal korlátozottan tekinthető meg! Kérjük kapcsolja be!
Mezőberény Város - Projektnyitó rendezvény

Hősi Halottaink

Ipari park

TÁMOP Projektek

ÁROP pályázatok

KÖZOP pályázatok

Pályázatfigyelő

HURO

Projektnyitó rendezvény

Nyomtatás
Létrehozva: 2018-05-10 13:02 | Szerző: PmH. Titk.
Kategória: Városházi hírek
|
Kibocsátó: O.P.S.K.M.M.


A Településeinkért című EFOP-1.5.3-16-2017 kódszámú pályázat projektnyitó rendezvényét és sajtótájékoztatóját tartották meg 2018. május 10-én a Városháza dísztermében.


Siklósi István, Mezőberény polgármestere, a konzorcium vezetője elmondta, hat település: Békés, Kamut, Kondoros, Köröstarcsa, Mezőberény és Murony közösen nyújtott be pályázatot. A pályázat célja a humán közszolgáltatások térségi szintű, összehangolt fejlesztése. Például eddig is szerettek volna pszichológust, gyógytornászt foglalkoztatni, de arra nem volt lehetőség, most ezeket megvalósíthatják. A szakemberek számára képzéseket, átképzéseket tartannak, hogy azok jobban szolgálhassák ki a célközönséget, a hat település 38 919 lakosát. Olyan képzéseket is tartanak, amelyek a munkanélkülieket segíti abban, hogy visszakerüljenek a munkaerőpiacra. A pályázat keretében a hat település együttműködik, de önálló terveket is megvalósítanak. A konzorcium 486 és fél millió forintot nyert el, a projektet 2021. január végére kell befejezniük.

 

A rendezvényen részt vett Balog Imréné Kamut, Lipcsei Zoltán Köröstarcsa és Ribárszki Péter György Kondoros polgármestere is.  

 

GALÉRIA


Írjon üzenetet a hírrel kapcsolatban.


Köszöntő

Tisztelt Látogató!

Mezőberény a "finoman elbűvölő település" nevében nagy tisztelettel és szeretettel köszöntöm a világhálón városunkba érkező vendégeket, érdeklődőket!

Tovább a köszöntőhöz »

Keresés

Eseménynaptár

Események képekben

Mezőberény Webkamera

webkamera

Mezőberény Mobile

mbmobile kép

Anyakönyvi hírek

2020. július hónapban

házasságot kötöttek

 

Mircsóf Tihamér (Mezőberény) és Kiss Éva Adrienn (Mezőberény)

 

Bánfalvi Roland (Mezőberény) és Bobály Katalin (Mezőberény)

 

Ramos József (Mezőberény) és Herczeg Katalin Tünde (Mezőberény)

 

Fábián Balázs Pál (Mezőberény) és Megyeri Kitti (Mezőberény)

 

Balog Péter Attila (Mezőberény) és Hrabovszki Kitti (Mezőberény)

 

Bési István (Murony) és Zsiga Margit Zsuzsanna (Mezőberény)

 

Benyovszki Róbert (Mezőberény) és Koloh Nóra (Mezőberény)

 

Szabó Sándor (Mezőberény) és Nyerlucz Ilona (Mezőberény)

 

Kozma Dániel (Mezőberény) és Hoffmann Márta (Mezőberény)

 

Varga Péter (Mezőberény) és Kovács Anita (Mezőberény)

2020. július hónapban

 elhunytak

 

Prorok Jánosné (Cservenák Ilona) (1924)

 

Benyovszki Pál (1947)

 

Nagy János (1958)

 

Schmidt Mártonné (Adamik Mária) (1931)

 

Kurucz Gergelyné (Imre Magdolna) (1936)

Origami, Mezőberény

origami logo

Látogató statisztika

JOGpontOK

jogpontok