A Javascript futtatási lehetőség nincs bekapcsolva böngészőjében, ezáltal az oldal korlátozottan tekinthető meg! Kérjük kapcsolja be!
Mezőberény Város - Zarándba szervezett túrát az ATE

Hősi Halottaink

Ipari park

TÁMOP Projektek

ÁROP pályázatok

KÖZOP pályázatok

Pályázatfigyelő

HURO

Zarándba szervezett túrát az ATE

Nyomtatás
Létrehozva: 2019-04-26 17:20 | Szerző: PmH. Titk.
Kategória: Civil szervezet
|
Kibocsátó: O.P.S.K.M.M.


Tavalyi kirándulásunk szerves folytatásaként, amikor a Kaszója menedékháztól indulva a Hegyes-csúcsot és a Livorszk-csúcsot kerestük fel, most az Alföld Turista Egyesület keretében a hegység és a főgerinc nyugatabbra eső részét jártuk be. A túrára március utolsó napján különösen szép, napos időben került sor.


A bázis most is a Kaszója menedékház volt, innen nyugat felé az S-jelzésen indultunk el a főgerinc felé. Jól jelzett, széles úton haladtunk; bár viszonylag kevés szintemelkedéssel. Gyakran emlegettem azt a bizonyos fekete levest; hiszen mégiscsak 500 méter fölé igyekeztünk. Aztán 350 méteres magasságot elérve egyszer csak letértünk a széles kijárt útról. A következő 1-1,5 kilométeren nagyon meredek emelkedő következett. Többen is a visszafordulást fontolgatták, szerencsére sikerült lelket önteni beléjük. Szép idő volt; így sikerült motiválni a társaságot a főgerinc várható szépségeivel. Zöldülő táj, ébredő természet, stb. A Kocsma-csúcsra érve (nem elírás, valóban ez a hely neve; bár kocsma nincs a közelben…) aztán megnyugodtak a kedélyek. Hosszabb pihenő során sikerült mindenkinek felkészülni az előttünk álló hepehupás gerinctúrára. És örömmel tapasztaltuk, hogy nem csak mi vagyunk lelkes természetjárók. Rajtunk kívül futók, kerékpárosok és motorosok is tiszteletüket tették (ki milyen sportágat kedvel).

 

A széles gerincutat gyakorlatilag lehetetlen eltéveszteni (DK-i irányban haladtunk rajta). Nagyon kényelmes, könnyen járható; a lombos erdő szerelmeseinek maga a Paradicsom. A „hátránya” is ebből fakad. Kilátás az sajnos nincsen. Égtáj szerint tudtuk, merre van a Zarándi hegység vagy a Nagy-Bihar; de csak a kontúrjukat láthattuk az erdőn át.

Maga a gerinc nem egy nagyobb (hosszabb) plató; hanem emelkedő és lejtő váltja egymás folyamatosan. Persze itt már nem beszélhetünk olyan meredek terepről; mint a gerincre jövet. Több ízben is látta a társaság, hogy van út lefelé (vissza a rajtba). Nagyon jók a jelzések és az információs táblák a Zarándnak ezen a részén (a hegység nyugati harmadában). Javaslatukat többször is elutasítottam; mondván, erről a szép gerincről kár ilyen korán visszamenni a völgybe. Amikor elfáradt a társaság, természetesen pihenőt tartottunk.

 

Hat órát terveztem a túrára, bőven „szintidőn” belül voltunk. Összességében mintegy 7,5 kilométert töltöttünk a gerincen; ezt elhagyva észak felé a szintén S-jelzésen ereszkedtünk le a völgybe. A feljövetelhez hasonlóan ennek a szakasznak is megvolt a maga meredek (nagyon meredek!!!) része, de lefelé már senki nem panaszkodott (milyen érdekes…). Utolsó kilométereinken hosszú, széles völgyben gyalogoltunk, és ismerős terepen; hiszen amikor beért mellénk a K-jelzés, ugyanott tértünk vissza a Kaszója menedékházhoz, mint tavalyi túránk során.

 

Kis csapatunk élményekkel gazdagon esett össze a busznál; végül senki nem bánta meg, hogy ezt a vasárnapot az aktív pihenésnek (természetjárásnak) szentelte.

 

Köszönet mindenkinek, aki eljött; folytatás jövőre!

Machata Béla

 

GALÉRIA


Írjon üzenetet a hírrel kapcsolatban.


Köszöntő

Tisztelt Látogató!

Mezőberény a "finoman elbűvölő település" nevében nagy tisztelettel és szeretettel köszöntöm a világhálón városunkba érkező vendégeket, érdeklődőket!

Tovább a köszöntőhöz »

Keresés

Eseménynaptár

Események képekben

Mezőberény Webkamera

webkamera

Mezőberény Mobile

mbmobile kép

Anyakönyvi hírek

2020. szeptember hónapban

házasságot kötöttek

 

Mészáros László (Mezőberény) és Bogdán Emanuéla (Mezőberény)

 

Torma Gábor (Mezőberény) és Németh Klaudia (Mezőberény)

 

Pálfi Zoltán (Mezőberény) és Fábián Brigitta Zsuzsanna (Mezőberény)

 

Eipl Krisztián (Mezőberény) és Nánási Szilvia (Mezőberény)

 

Nyéki Attila (Mezőberény) és Barát Gabriella (Körösladány)

 

Demeter Gábor Krisztián (Budapest) és Dr. Kiss Brigitta (Mezőberény)

 

Huszka Dávid Miklós (Szeged) és Egyed Erzsébet (Szeged)

 

Faragó Márius József (Békéscsaba) és Darócz Adrienn (Mezőberény)

 

Szabó Zsolt (Mezőberény) és Farkas Ágnes (Mezőberény)

 

Kolozsi Krisztián (Mezőberény) és Kéki Nóra (Mezőberény)

 

Bódi Barnabás (Vác) és Hoffmann Nóra (Mezőberény)

 

Ollé Attila (Mezőberény) és Nagy Anikó (Záhony)

2020. szeptember hónapban

 elhunytak

 

Hermeczi Sándorné szül. Friedmann Mária (1935)

 

Nádas Ádámné szül. Mrska Mária (1927)

 

Szabó Péter (1950)

 

Prorok Pál (1962)

 

Nádas Mártonné szül. Toman Mária (1926)

 

Ficzere Zsolt Jánosné szül. Somogyi Róza Mária (1961)

 

Vígh Ida Julianna (1941)

 

Diósné volt Katona Vincéné szül. Tóth Julianna (1928)

 

Pataki József András (1952)

 

Anda Károlyné szül. Károlyi Ilona (1927)

 

Tóth András (1940)

 

Széplaki Ferenc (1929)

 

Drenyovszki Pál (1956)

 

Baráth Imre Antalné szül. Babarik Ilona (1937)

 

Károlyi Jánosné szül. Martincsek Mária (1923)

Origami, Mezőberény

origami logo

Látogató statisztika

JOGpontOK

jogpontok